20. Jubileumi Pályaválasztási Kiállítás – 1. nap

20. Jubileumi Pályaválasztási Kiállítás – 1. nap

Pályaorientáció | KSZC.HU | 2021-szeptember-15 |

20. alkalommal várja a fiatalokat a Somogy Megyei Kormányhivatal szervezésében megvalósuló pályaválasztási kiállítás. A rendezvény helyszíne az idei évben a Kaposvár Aréna, ahol szerdán és csütörtökön 16 óráig, pénteken 14 óráig várják az érdeklődőket.

A rendezvény célja, hogy a fiatalok megismerkedjenek a különböző szakmákkal, lehetőségük nyíljon személyesen is tájékozódni a megye szakképzési-, illetve közép- és felsőoktatási intézményeivel kapcsolatban.

A három napos szakmabemutató kiállításon természetesen bemutatkoznak a Kaposvári Szakképzési Centrum intézményei is, akiket mi is bemutatunk ezalatt.

A Kaposvári Szakképzési Centrum standjánál a Digitális Közösségi Alkotóműhelyben készült legkülönfélébb lézervágott tárgyak kerültek kiállításra, illetve a helyszínre kitelepült 3D-s nyomtatót működés közben is megtekinthetik a diákok. A DKA műhelymesterei várják az érdeklődőket, a gyerekek pedig versenyre is kelhetnek egymással – egy saját gyártású puzzle formájában Magyarország megyéit kell sikeresen a helyükre illeszteniük.

A Kaposvári SZC Széchenyi István Technikum és Szakképző Iskola változatos vendégváró falatkákkal, színes italokkal és természetesen szemet gyönyörködtető cukrászati termékekkel készült a szakmabemutatóra. Érdemes hosszabban is elidőzni a pultok előtt, hiszen az intézmény oktatói és diákjai látványos cukordíszeket készítenek.

A Kaposvári SZC Noszlopy Gáspár Közgazdasági Technikumhoz érve egy digitális kvízversenybe csöppenünk – a kérdések a szakképzéssel és Közgazzal kapcsolatban tesznek próbára. A képernyő mellett pedig már egy legó robot kelti fel a figyelmet, hiszen a programozás szerelmeseit vagyis az informatika irányába szakosodni vágyókat is várja az intézmény.

A program megnyitója során a témához kapcsolódva meghirdetett rajzpályázat eredményhirdetésére is sor került. A nyertes pályamunka díszíti az idei esemény plakátját, mely Magyaros Eszter, az Együd Árpád Alapfokú Művészeti Iskola tanulójának munkája. Második helyezett lett Heizer Máté a Kaposvári SZC Jálics Ernő Szakképző Iskola és Szakiskola diákja, mely eredményhez ezúton is gratulálunk!

Az ősz folyamán az intézményeink sok szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt az iskolai nyílt napok keretében!
Kaposvári SZC Széchenyi István Technikum és Szakképző Iskola - 2021.09.30.
Kaposvári SZC Noszlopy Gáspár Közgazdasági Technikum - 2021.10.13.






Legutóbbi bejegyzések

Erdők hete a Dráva Völgyében

Erdők hete a Dráva Völgyé...

Jótékonysági festés a Lampingban

Jótékonysági festés a Lam...

Levizsgáztak az első okleveles technikusaink

Levizsgáztak az első okle...

Megkezdődtek az őszi érettségi vizsgák

Megkezdődtek az őszi éret...

Megújult a Közgaz

Megújult a Közgaz...

A Dráva Völgye is kiállított a Vadászati Világkiállításon

A Dráva Völgye is kiállít...


Kaposvári Szakképzési Centrum
Küldjön nekünk üzenetet!
Név:
E-mail:
Üzenet: