HAT-17-02-2017-00086

HAT-17-02-2017-00086

HAT-17-02-2017-00086 | KSZC.HU | 2018. máj. 30.

Iskolánk idén ötödször vett részt az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott Határtalanul! programban, melynek során egy határon túli magyar iskolával kell együttműködni. A projekt célja a magyar-magyar kapcsolatok építése, szakmai és személyes kapcsolatok kialakítása, elmélyítése két kirándulás során.

Idén az Eötvös – hasonlóan a 2010-es és 2016-os projekthez - a csíkszeredai Székely Károly Szakközépiskolával kötött együttműködést.

A két iskola először 2010 júniusában működött együtt a Határtalanul! programban. A „Kultúrtörténeti kirándulás Erdélyben műszaki szemüvegen keresztül” című projekt során az Eötvös csoportja látogatott el székelyföldi partnerhez, a magyarországi kirándulás akkor még nem szerepelt a pályázatban.

A 2016-os, „Barangolás Erdélyben és Somogyországban” című projektben már két kirándulás szerepelt, hasonlóan az ideihez.

Első kirándulás - 2018. április 16-20. - Magyarország

Elsőként a csíkszeredai iskola csoportja látogatott Magyarországra. Vendégeink április 16-án, hétfő este érkeztek a kollégiumba, ahol vacsora és rövid ismerkedés után elfoglalták a szállást.

Másnap délelőtt mutattuk be az iskolát. A könyvtárban, a projektben részt vevő 10/E-s tanulók bemutatták az osztályról készített videót, majd személyes bemutatkozásra került sor. Itt adtuk át vendégeinknek a több doboznyi könyvadományt is.

A délelőtt folyamán még végigjártuk az iskola helyiségeit: az aulát, tornatermet, tanműhelyeket, illetve a kaposvári Térségi Integrált Szakképző Központ műhelyeit. A különböző berendezéseket, eszközöket nagy érdeklődéssel figyelték a szeredai diákok (tanáraik kiváltképp), a nézelődés mellett szakító vizsgálatot és keménységmérést is végeztek.

Délután Detrich István, iskolánk egykori tanára vezetésével tartalmas sétát tettünk a városban. Takáts Gyula költő emlékháza érintésével, a Fő utcán végighaladva megtekintettük a szecessziós épületeket, a levéltárat, a Városházát és a Nagyboldogasszony-székesegyházat. Vendégeink örömmel fedezték fel, hogy a Kossuth téren lévő „testvérvárosok iránytűje” emlékkövön Csíkszereda is szerepel, amely 1990 óta Kaposvár testvérvárosa. Némi szabad programot és vacsorát követően vendégeink a tornateremben focival vezették le a nap fáradalmait.

Szerda reggel Pécsre utaztunk. A buszpályaudvartól a Király utcán keresztül közelítettük meg a Dóm teret, majd szabad program, bevásárlás után a Cella Septichora Látogatóközpontba mentünk. Itt Cellactivity-n vettünk részt: tárlatvezetést követően a pécsi világörökségi helyszín, és Sopianae római korának témakörére vonatkozó activity során elevenítették fel a diákok a program során szerzett ismereteiket. A délutáni program a Szent Péter és Szent Pál Székesegyház megtekintése volt, megnéztük a kápolnákat, az altemplomot, és felmásztunk az egyik toronyba is, ahonnan pazar kilátás nyílt Pécsre és környékére. Vacsoraidőre érkeztünk meg Kaposvárra.

Csütörtök délelőtt Bőszénfára, a Kaposvári Egyetem Vadgazdálkodási Tájközpontjában található Vadasparkba látogattunk, ahol traktorra szálltunk, és körülnéztünk a birtokon. A vízi bivalyokat, szarvasokat, muflonokat saját élőhelyükön figyelhettük meg, majd bátran bementünk az állatsimogatóba, ahol szelíd lámákkal, szarvasokkal, kecskékkel találkoztunk. Érzékeny búcsút követően buszra szálltunk, és Detrich István kalauzolásával a Zselici Tájvédelmi Körzeten át tértünk vissza Kaposvárra. Délután kiutaztunk Taszárra, az egykori laktanyába. Itt megtekintettük a Hely- és Repüléstörténeti Kiállítást. A diákok számára nagy élmény volt a különböző repülőgépek, alkatrészek, rakéták bemutatása. Az öltözékeket, szkafandereket fel is próbálhatták a diákok. A rendkívül lelkes, egykoron itt szolgált tárlatvezető és az időközben betoppant taszári polgármester személyes beszámolója szintén érdekfeszítő volt. Vacsorát követően megbeszéltük a második kirándulás részleteit, majd elbúcsúztunk egymástól, mivel vendégeink kora reggel indultak hazafelé.

Második kirándulás - 2018. május 7-11. - Székelyföld

Május 7-én, hétfő reggel fél hétkor indultunk, Szeged – Arad – Déva – Segesvár – Székelyudvarhely - Csíkszereda útvonalon. Az út során feltűnő volt a román többségű terület és Székelyföld rendezettsége, tisztasága közötti különbség. Az időzóna váltás miatt egy órával később érkeztünk meg a szállásra, ahol szendviccsel vártak minket.

Másnap reggel Györfy Ildikó, a csíkszeredai iskola igazgatónője fogadott minket. Kollégái vezetésével megtekintettük a tantermeket, tanműhelyeket. Ezt városnézés követte, a sétálóutca, a Mikó-vár, a Makovecz Imre által tervezett Milleniumi templom és a piac érintésével. Szabad program és ebéd után délután kisétáltunk a magyarság legnagyobb zarándokhelyéhez, a Csíksomlyói kegytemplomhoz, ahol ferences szerzetes tartott nekünk előadást. Sajnos a Kissomlyó-hegyhez tervezett kirándulás elázás miatt elmaradt.

Szerda reggel Székelyudvarhelyre utaztunk, ahol az Emlékezés parkjában megkoszorúztuk Csaba királyfi szobrát. A városnézést az időjárás zavarta meg, de az esőt különböző kávézókban sikeresen átvészelte a társaság. Ezután a Sós-patak völgyében fekvő Szejkefürdőhöz utaztunk, ahol a székelykapuk során át Orbán Balázs író, néprajzi gyűjtő, a „legnagyobb székely” síremlékéhez sétáltunk, és koszorúztunk. Délután a közel 1300 méter magasan fekvő Hargitafürdőre látogattunk. Az ásványvizeiről és mofettáiról híres üdülőtelepnél süvítő szélben megebédeltünk, majd felsétáltunk a pálos kápolnához, ahol Bátor Botond szerzetes beszélt az egyetlen magyar alapítású szerzetesrendről és a fatemplomról. Visszafelé az erdőn átmentünk vissza, a mofetták érintésével, s közben vizet is kóstoltunk.

Csütörtökön Kézdivásárhely volt a kirándulás célpontja. Útközben megálltunk Nyerges-tetőn, a székelyek „Thermopülai csatájának” emlékhelyén (https://www.nyergesteto.hu/hu/utkozet1849/). Koszorúzás után Kézdivásárhelyre utaztunk, ahol az Incze László Céhtörténeti Múzeumban régi mesterségekről és a város történelméről láttunk kiállítást. A székely falvak sokszínű népviseletét bemutató babakiállítás különösen érdekes volt, a Csíkszeredán tanuló diákok lelkesen fedezték fel saját lakóhelyük ruháit. A városközpontban elköltöttük az ebédet, majd továbbhaladtunk a Szent Anna-tóhoz. A kialudt vulkáni kráterben lévő tavat az esővíz táplálja, emiatt fokozottan védett, idén a fürdőzést is megtiltották benne. A medve nincs tiltva, így meg is jelent „Sanyi”, a 2 éves, árva bocs, aki a kukák felborítása és pancsolás mellett össze-vissza futkározott. A vadállat randalírozása miatt a tó körüli sétát el is kellett napolnunk. Hazafelé Tusnádfürdőn még megálltunk, szabad program mellett megnéztük a Kisboldogasszony templomot, amit a véres kezű román diktátor, Ceausescu parancsa ellenére nem mertek lebontani, tartva a nép haragjától. Vacsora előtt elbúcsúztunk újdonsült székely barátainktól, és bepakoltunk a másnapi hosszú hazaútra. Péntek reggel 5 órakor a pilóta elindította buszunkat, így délután négykor meg is érkeztünk Kaposvárra.

Összefoglalás

Diákjaink alaposan megismerkedtek az erdélyi magyarok történelmével és jelenével. A székelyek vendégszeretete, a gyönyörű természeti és történelmi helyszínek mind-mind maradandó élményt jelentettek. A közös programok, az együttes utazások megerősítették a két csoport jó viszonyát, barátságok szövődtek tanárok és diákok között is. Meghatározó volt Székelyföld történelmi, vallási és kulturális emlékeinek felkeresése a Nyerges-tetőtől Csíksomlyóig.

A jövőben lehetőség szerint szeretnénk folytatni az együttműködést.

Galéria:



Kaposvári Szakképzési Centrum
Küldjön nekünk üzenetet!
Név:
E-mail:
Üzenet:
Biztonsági kód (3 + 4) :