"Drónok, utazó planetárium és interaktív órák az Adyban" címmel közölt videóval színesített cikket az atadhir.hu centrumunk tagiskolájáról: Harmincnál is több érdekes előadás egyetlen délelőtt alatt az Ady gimnáziumban. A pályaorientációs napra 350 tanuló érkezett a helyi általános iskolákból. Ezenkívül öt egyetem mutatta be a képzéseit a gimnazistáknak.
A tavalyi évhez hasonlóan idén is színes programokat kínált a gimnázium vezetősége mind saját diákjainak, mind az általános iskolás vendégeknek. A cél mindkét esetében ugyanaz: megkönnyíteni a döntést, hogy hol tanuljanak tovább.
"A múlt évben is nagy elánnal készültünk erre a programra, és úgy tapasztaltuk, hogy az ehhez hasonló tevékenységeink és ez a program meghozta a gyümölcsét. Ez látszott a beiskolázási eredményeinkben is." - mondta az iskola igazgatója, Dr. Büttnerné Bódi Ágnes. Az idei tanévben ugyanis négy osztályban 112 diák kezdte meg tanulmányait az Ady gimnáziumban. Legtöbben a környező általános iskolákból érkeznek. A programon ezért kiemelt figyelmet kaptak a helyi felső tagozatos diákok. Ők interaktív tanórákon vehettek részt. Például érdekes fizikai kísérleteket láthattak. Rendhagyó nyelvórán vehettek részt. Logikai feladatokat oldhattak meg. Még a földrajzzal is egy kicsit más oldalról ismerkedhettek. A tornateremben utazó planetárium nyűgözte le a csillagászat iránt érdeklődő tanulókat. Másoknak a gimnázium tanulói tartottak bemutató órát.
A gimnázium jelenlegi tanulóinak a meghívott egyetemek és főiskolák előadói igyekeztek ihletet adni a továbbtanuláshoz. A rendőrség és a katonaság kötetlen beszélgetéssel csábította a diákokat a szakma választására. A Pécsi Tudomány Egyetem mérnökinformatikusai pedig saját tervezésű programjaikat mutatták be: ezekkel anélkül irányíthatunk egy drónt vagy játszhatunk le egy malomjátékot, hogy bármihez is hozzáérnénk. (Forrás: atadhir.hu)
„AZ IDŐ PÉNZ, AKI IDŐT NYER, ÉLETET NYER”
Pályaorientációs napot tartottak az Európai Szakképzési Héten a Kaposvári Szakképzési Centrum Nagyatádi Ady Endre Gimnáziuma, Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumában. A Nagyatádi Ady két korosztályt célzott meg ezen a napon: az általános iskolák 6-8. osztályát, illetve a középiskolásokat.
Az időben történő pályaorientációval lépéselőnybe kerülhetnek azok a szülők és tanulók, akik egy széles körű tájékozottság után döntenek a pályaválasztásról. Ezért is választotta Dr. Büttnerné Bódi Ágnes igazgató a konferenciájuk címéül „ Az idő pénz, aki időt nyer, életet nyer” címet.
Szászfalvi László, országgyűlési képviselő köszöntőjében elmondta: ahhoz, hogy a magyar gazdaság jól teljesítsen, elengedhetetlen a jó szakemberek képzése. A Kaposvári Szakképzési Centrumban a fiatalok 21. századi tudást kapnak és meg tudják állni helyüket a munkaerőpiacon. A köszöntőjében kiemelte az idő fontosságát: szerinte a pályaorientációs nap is jó alkalom arra, hogy mielőtt a tanulók jelentkeznek egy szakmára megismerjék a képzésüket, hogy a jövőben melyik az a szakma, amely közel áll hozzájuk.
Csiba Ágota, főigazgató úgy fogalmazott: a cél, hogy a széles képzési palettát bemutassuk, segítséget nyújtva ezzel a fiataloknak, hogy milyen területen milyen lehetőségeik vannak tanulni, egy 21. századi szakmát elsajátítani.
Katona Miklós, a Nemzetgazdasági Minisztérium Képzésfejlesztési és Intézményfelügyeleti Főosztály vezetője megnyitójában a szakképzés jövője tekintetében a lehetőség, az együttműködés és az akarat kulcsszavakat említette. Úgy fogalmazott: a pályaorientáció egy nagyon jó lehetőség a fiataloknak ahhoz, hogy megismerkedjenek a nemzetgazdaságnak is fontos képzésekkel.
Az iskola négy helyszínre szervezett sokoldalú interaktív programot mintegy 400 általános iskolás és 500 középiskolás számára. Az üzemlátogatástól a természettudományos élményműhelyig, az újraélesztéstől a turizmus fellendüléséig sokoldalú, sokszínű programban volt része diáknak és tanárnak egyaránt.