Magyar Arany Érdemkeresztet kapott a Kaposvári Szakképzési Centrum kancellárja

Magyar Arany Érdemkeresztet kapott a Kaposvári Szakképzési Centrum kancellárja

Büszkeségeink | KSZC.HU | 2023-augusztus-21 |

Augusztus 20-a alkalmából Csiba Ágota, a Kaposvári Szakképzési Centrum kancellárja, Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült Kaposvár város és Somogy vármegye szakképzésének szolgálatában végzett magas színvonalú szakmai tevékenységéért.

Csiba Ágota már középiskolai tanulmányait is a szakképzésben végezte, érettségi bizonyítványát a Kereskedelmi Szakközépiskolában szerezte. Szakmájának szeretete már itt nyilvánvalóvá vált, hiszen negyedik osztályosként az országos áruismeret szakmai versenyen első helyezést ért el. 1979-ben kapta meg első diplomáját a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola Kereskedelmi karán, amelyet azután több is követett a pályája során. A főiskolás évek után hat évig a Kapos Kereskedelmi Vállalatnál dolgozott. A szakképzésbe tanárként 1985-ben került vissza, ettől kezdve állt a Széchenyi István Kereskedelmi Iskola szolgálatába. Szaktanári munkájában folyamatosan fejlődött, rendszeresen részt vett továbbképzéseken. A tanári kiegészítő szakot a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerezte. Iskolájában a szaktanári munka mellett osztályfőnök, igazgatóhelyettes, majd igazgató lett, munkáját az igényesség és a pontosság, a kiemelkedő szakmai ismeretek jellemezték. Rendszeresen látott el szakmai vizsgaelnöki feladatokat is. Szakmai előre haladásának fontos állomása volt a mesterfokozat megszerzése, amelynek következtében szakértőként is tevékenykedett. Széleskörű szakmai tapasztalatának köszönhetően szakszerű segítséget tudott nyújtani mind az intézményében, mind pedig intézményén kívül. Aktívan részt vett tananyagfejlesztésben, pályázatok írója, lebonyolítója volt. A legelsők között kezdték meg az iskolában a duális képzést, számos partnerrel való együttműködés kapcsolódik a nevéhez.

2015-ben, a szakképzési centrumok megalakulásakor a Kaposvári Szakképzési Centrum főigazgatója lett. A szakképzés minden változását megélte a pályája során, amelynek jelenlegi állomásán, a Kaposvári Szakképzési Centrum kancellárjaként tesz meg mindent a tíz szakképző intézmény és az önálló kollégium működtetési feltételeinek, a bennük tanuló és élő majdnem 5000 tanuló és a Centrumban dolgozó 860 alkalmazott igényeinek biztosításáért. Irányítja a Centrum gazdasági, pénzügyi, kontrolling, számviteli, munkaügyi, jogi, igazgatási és informatikai tevékenységét. Felel a Centrum vagyongazdálkodásáért, irányítja a műszaki, létesítményhasznosítási, üzemeltetési, logisztikai, szolgáltatási, beszerzési, közbeszerzési ügyeket, stratégiai terveket készít, kapcsolatokat ápol és képviseli a Kaposvári Szakképzési Centrumot a feladatai tekintetében. Számos feladata mellett továbbra is aktívan tevékenykedik a szakképzés fejlesztésében, a Mezőgazdaság és Erdészet Ágazati Készségtanács tagjaként.

Szívből gratulálunk, nagyon jó egészséget és hosszú boldog életet kívánunk a Kaposvári Szakképzési Centrum valamennyi dolgozója és tanulója nevében!

Csiba Ágota Érdemkereszt






Legutóbbi bejegyzések

Miniszteri elismerést kaptak a Kaposvári Szakképzési Centrum munkatársai

Miniszteri elismerést kap...

Eötvösös siker a Gépipari Klaszter pályázatán

Eötvösös siker a Gépipari...

Elismerő okleveleket vehettek át a KSZC munkatársai

Elismerő okleveleket vehe...

Főigazgatói köszöntő

Főigazgatói köszöntő...

Magyar Arany Érdemkeresztet kapott a Kaposvári Szakképzési Centrum kancellárja

Magyar Arany Érdemkereszt...

Magyar Ezüst Érdemkeresztet kapott az Ady oktatója

Magyar Ezüst Érdemkereszt...


Kaposvári Szakképzési Centrum
Küldjön nekünk üzenetet!
Név:
E-mail:
Üzenet:
Biztonsági kód (7 + 4) :