Magyar Ezüst Érdemkeresztet kapott az Ady oktatója

Magyar Ezüst Érdemkeresztet kapott az Ady oktatója

Büszkeségeink | KSZC.HU | 2023-március-16 |

Március 15-e alkalmából Szabó Irén a Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozatának kitüntetésében részesült, magas színvonalú szakmai tevékenységéért.

Szabó Irén diplomáját Szegeden a József Attila Tudományegyetem Természettudományi Karán kémia-fizika szakos középiskolai tanárként szerezte. A szegedi kitérő után visszatért Nagyatádra, egykori iskolájába. 1981. augusztus 15-én kezdett tanítani az Ady Endre Gimnázium és Szakközépiskolában.
A mai világban meglepő módon mindvégig egyetlen munkahelye volt, még ha az intézmény neve és profilja többször is megváltozott.

Már pályakezdőként osztályfőnöki feladatokat látott el. Osztályaira mindig nagyon odafigyelt, diákjai problémáikkal bármikor bátran fordulhattak hozzá. Egykori tanítványaival a mai napig jó kapcsolata van. Ennek is köszönhető, hogy összesen öt alkalommal bízták meg osztályfőnöki feladatok ellátásával. Odafigyelő és empatikus személyiségének köszönhetően a döntő többségében hátrányos helyzetű diákokból álló osztályokat is rá lehetett bízni. Később, amikor már nem látott el osztályfőnöki teendőket, az Útravaló program keretein belül sikeresen mentorált több nehéz helyzetű tanulót.
Mindemellett a tehetséges diákok fejlesztésére is nagy gondot fordított. Számos tanulót sikeresen készített fel kémiából az egyetemi felvételi, majd később az emelt szintű érettségi vizsgákra. Rendszeresen szervezett a Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium Dr. Kontra József Természettudományos Laboratóriumába utazást, ahol a kémiából emelt szinten érettségiző tanulók kipróbálhatták az érettségin elvégzendő kísérleteket.
Egykori tanítványai ma már sikeres orvosok, vegyészek, gyógyszerészek, egészségügyi szakemberek. Diákjai számos versenyen szerepeltek sikerrel, többek között OKTV-n, középiskolai tanulmányi versenyeken és Tudományos Diákköri Konferencián.

Egy kémiatanári ankéton találkozott a „Mini diákköri konferencia általános iskolásoknak” kezdeményezéssel. Mivel fontos volt számára, hogy a tehetség kibontakoztatásának és a szóbeli megnyilatkozásnak teret adjon, egy biológia szakos kollégájával együtt éveken keresztül szerveztek „Lakóhelyünk természeti értékei” címmel mini Diákköri Konferenciát a környező általános iskolák diákjai számára. Ezekre a konferenciákra saját tanítványokat is felkészített.
Egy pályázat keretében diákjaival részt vett a nagyatádi gyógyvizek vízminőségének elemzésében. Az iskola által szervezett Erdei Iskolai programokon látványos kémiai kísérletekkel szórakoztatta a tanulókat.
Hosszú éveken keresztül Ő volt az intézmény egyetlen kémia szakos tanára, így az iskolába járó valamennyi tanulót ismerte, tanította. Ezáltal az összes osztályfőnökkel, illetve sok szülővel került munkakapcsolatba. Mindenkivel együtt tudott működni. Ezen idő alatt egyedül gondoskodott a kémia szertár fejlesztéséről, irányította és felügyelte az eszközök beszerzését.

Amikor a kémia órák száma csökkeni kezdett, újra több fizikát tanított, majd a komplex természettudomány tantárgyban kamatoztathatta széleskörű ismereteit.
Sokrétűségét mutatja továbbá, hogy a COMENIUS 2000 közoktatási minőségfejlesztési program keretében részt vett iskolánk minőségfejlesztési programjának kidolgozásában.

Kollégaként egy barátságos, segítőkész ember, aki az elvállalt feladatot mindig maximális odaadással teljesítette.
Szabó Irén teljes tanári, oktatói pályafutását a Nagyatádi Ady Endre Technikum és Gimnázium diákjainak szentelte. Számos generációval próbálta megértetni, megszerettetni a kémia és fizika tudományát türelmes magyarázataival, érdekes kísérleteivel. Sok tanítványát segítette hozzá a sikeres érettségi és felvételi vizsgához. Közkedvelt, népszerű tanár, aki nemcsak szakmai tudásával, hanem kedves, türelmes, szeretetreméltó személyiségével is kivívta tanítványai és kollégái megbecsülését és szeretetét.

Szívből gratulálunk, nagyon jó egészséget és hosszú boldog életet kívánunk a Kaposvári Szakképzési Centrum valamennyi dolgozója és tanulója nevében!






Legutóbbi bejegyzések

Miniszteri elismerést kaptak a Kaposvári Szakképzési Centrum munkatársai

Miniszteri elismerést kap...

Eötvösös siker a Gépipari Klaszter pályázatán

Eötvösös siker a Gépipari...

Elismerő okleveleket vehettek át a KSZC munkatársai

Elismerő okleveleket vehe...

Főigazgatói köszöntő

Főigazgatói köszöntő...

Magyar Arany Érdemkeresztet kapott a Kaposvári Szakképzési Centrum kancellárja

Magyar Arany Érdemkereszt...

Magyar Ezüst Érdemkeresztet kapott az Ady oktatója

Magyar Ezüst Érdemkereszt...


Kaposvári Szakképzési Centrum
Küldjön nekünk üzenetet!
Név:
E-mail:
Üzenet:
Biztonsági kód (6 + 4) :