Kilenc egészségügyi dolgozókból álló csapat vetélkedett egymással szeptember 16-án a Kaposvári Szakképzési Centrum Szigeti-Gyula János Egészségügyi Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájában. Mind elméleti, mind gyakorlati tudásukról számot kellett adniuk.
Az infúzióbekötés mellett be kellett mutatniuk a szabályos kézfertőtlenítést és egy pontos vérnyomás mérést is. A vetélkedőre a megye minden részéről, Nagyatádról, Marcaliból és Kaposvárról érkeztek alapellátásban dolgozók, de volt védőnői csapat is. Veiger Katalin, az intézmény igazgatója elmondta: a jó hangulatú versenyt másodszor rendezték náluk. Megjegyezte: végzős gyakorló ápoló tanulóik versenyen kívül indultak, eredményeik alapján a negyedik helyet szerezték meg. Az Egészségügyi Szakdolgozói Kamara immáron kilencedik alkalommal szervezte meg ezt a vetélkedőt, hogy a megye ápolói találkozhassanak. Az első csapat, a marcaliak jutottak tovább az országos megmérettetésre.