A Kaposvári SZC Dráva Völgye Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Kollégiumának „Vadgazdák” nevű csapata nyerte a „Fedezd fel az örökséged!” online erdőismereti vetélkedő őszi fordulóját.
Az Országos Erdészeti Egyesület harmadik alkalommal megrendezett versenyén a háromfős csapatok a magyarországi erdőterület növekedésének 100 éves történetével, az erdőtelepítések fontosságával és hasznosságával kapcsolatos tudásukról adtak számot. A diákok öt elméleti kérdéssort oldottak meg, és terepi feladatként egy faültetésre buzdító kampányvideót készítettek.
A megmérettetésben közel kétszáz diák vett részt. A Kecskés Gergely, Keszler Gergő és Nagy Péter alkotta barcsi csapat végzett az első helyen. (Felkészítő tanáraik: Boa Tamás és Kövi Anita.)
A második helyet a szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Szakgimnázium „Erdész triumvirátus” csapata érdemelte ki, a harmadik helyen a nemesvámosi Fehérlófia Waldorf Iskola „Éjjeli Baglyok” csapata végzett.
A személyenként értékes utalványokat, és egy éves Turista Magazin előfizetést érő dobogós helyek mellett az első tíz csapat minden tagja részt vehet azon a tavaszi szakmai napon, ahol az ünnepélyes díjátadás mellett az erdőtelepítések jelentőségét és a homokfásítás mai gyakorlatát mutatják be erdész szakemberek a diákoknak.
Az Agrárminisztérium támogatásával lebonyolított verseny legfontosabb felkészülési anyagaként az Erdők Hetén bemutatott, A növekvő erdők nyomában című ismeretterjesztő film szolgált, amely az elmúlt 100 év erdőtelepítésének történetét követi végig, az Alföld-fásítási programtól kezdve a kopárok erdősítésén keresztül a nagyvárosok zöldövezeti fásításáig - bemutatva, hogy miként duplázódott meg Magyarország erdőterülete az első világháborút lezáró békeszerződés óta eltelt időszakban.
Gratulálunk a diákoknak és felkészítő tanáraiknak!