Nem ez az első alkalom, hogy a VIDEOTON támogatja a Kaposvári SZC Eötvös Loránd Műszaki Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumát, hiszen 2017-ben egy 3D nyomtatóval igyekeztek felkészíteni a diákokat a jövő kihívásira, a versenyképes tudás megszerzésére.
A Videoton kiemelt figyelmet fordít a biztonságos munkavégzésre és munkakörnyezetre, ezért 2019. március 11-én két darab, négy-négy forrasztóállomás kiszolgálására képes, beépíthető, modern elszívó berendezést adományozott az intézménynek. A gyakorlati órákon a forrasztópákákkal történő forrasztás és ragasztás során könnyen belélegezhető, finompor méretű részecske képződik. A Videoton által biztosított, összesen több mint 2 millió forint értékű elszívó-rendszer kiszűri a veszélyes méretű részecskéket, majd a megtisztított levegőt visszajuttatja a helyiségbe. A berendezést a távközlési-, illetve elektronikai technikus, a villanyszerelő, valamint – jövőbeli tervek szerint – az elektronikai műszerész képzés tanulói oktatásában alkalmazza majd az iskola.
A több mint 1500 munkavállalót foglalkoztató vállalat cégfilozófiájában kiemelt szerepet kap a társadalmi felelősségvállalás. A VIDEOTON és a középiskola között már régóta kiváló szakmai kapcsolat működik. Az iskola növendékei folyamatosan gyakorlati lehetőséget kapnak ipari gépész, villanyszerelő, gépi forgácsoló, szerszámkészítő, gépgyártástechnológiai- és elektronikai technikus, valamint műszaki informatikus szakmákban.
Sajtómegjelenések: