Honvédelmi ösztöndíjban részesült az Eötvös Loránd Műszaki Szakgimnázium három tanulója. Balogh Blanka, Olasz Luca, és Nagy Vanda Stella, eddig elért kiemelkedő tanulmányi eredményeik elismeréseképpen, Béri Balogh Ádám középiskolai ösztöndíjat kaptak, amelyet személyesen vehettek át a honvédelmi államtitkártól Budapesten, a Stefánia Kultúrpalotában.
Szabó István megköszönte az ösztöndíjban részesültek kitartását és szorgalmát. Kiemelte: a Honvéd Kadét Program két szempontból fontos: egyrészt olyan tájékozottságot, tapasztalatot és jártasságot ad, amely inspirálhatja résztvevőit a katonai életpálya felé, másrészt mindannyian a honvédelemről, a haza védelméről tudatosan és felelősen gondolkodó állampolgárokká válnak. Az államtitkár hozzátette azt is, a Honvédelmi Minisztérium továbbfejlesztette az ösztöndíj programját, így a programokhoz csatlakozott diákok tanulmányaikat befejezve is pályázhatnak a minisztérium által biztosított ösztöndíjakra, a Mészáros Lázár Ösztöndíjra vagy az Önkéntes Tartalékos Ösztöndíjra. Emellett a honvédelmi tárca kezdeményezte, hogy azok a kadét programban részt vevő diákok, akik felsőoktatási intézménybe jelentkeznek, többletpontszámot kaphassanak a felvételi eljárás során.