Mesterszakácsokkal népszerűsítette a szakmát a Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnázium és Szakközépiskola.
A pályaválasztás előtt álló fiatalokat egy látványkonyhával várták és a diákok az elkészített ételeket meg is kóstolhatták. Nótár László mesterszakács és két segítője sütőtök krémlevest, norvég vörös lazacot, vajas, tejszínes burgonyapürét, szűzpecsenyét, valamint rizottót készített. Nótár László azt mondja, olyan ételeket hoztak magukkal, melyeket gyorsan el lehet készíteni, emellett kedveltek és érdekesek. Az interaktív főzőshow-n a gyerekek a díszítésben is segédkezhettek. Kárász László iskolaigazgató szerint, aki szakácsnak tanul, az szinte azonnal el tud helyezkedni. (forrás: sonline.hu, kapos.hu)
Sajtómegjelenések:
Somogyi Hírlap
Kapos TV