Bejutottak az Ady-sok a PénzSztár-verseny régiós döntőjébe. Négyfős csoportokban 10 féle feladatot kellett megoldaniuk a tanulóknak a megyei selejtezőn.
A nagyatádi gimnázium két csapatának végül egy első és egy harmadik helyezéssel sikerült továbbjutniuk. Végig meggyőzően vezettek az Ady-sok a többi között a Noszlopy Gáspár Közgazdasági Szakgimnáziumának csapatával szemben is. A verseny lényege egyébként, hogy megismerkedjenek a középiskolások a pénzügyi, számviteli és vállalkozói körrel, pénzügyi műveltséget sajátítsanak el és tudásukat összemérjék. A régiós fordulóra Pécsen kerül sor, ahol további iskolák diákjaival mérik majd össze pénzügyi tudásukat.