A testi-lelki egészség játszotta a főszerepet a Lamping József Műszaki Szakgimnázium és Szakközépiskolájában.
Egy pályázat keretében, a Magyar Vöröskereszt közös szervezésében volt lehetőség véradásra, továbbá szűrővizsgálatokon is részt vehettek a diákok. „Edd és kend magad szépre” című program keretében egészségügyi, életmód- és étrendbeli tanácsadással, valamint szakmai előadásokkal hívták fel a figyelmet az egészséges életmód jelentőségére. A kilencedik osztályos tanulóknak filmvetítéssel egybekötött, rendhagyó drogprevenciós foglalkozást tartottak, a sport iránt érdeklődőknek pedig amerikai foci bemutatóval kedveskedtek.