Jól szerepeltek a Drávások a Kaposvári Polgári Casino által idén 23. alkalommal meghirdetett versmondó versenyen. A megmérettetésre még Pécsről is érkeztek fiatalok, összesen 27-en szavalták el kedvenceiket a Lekötelező Irodalom elnevezésű vetélkedőn.
A résztvevők a Lugosi György színművész által vezette zsűri előtt mondhatták el a választott költeményeket. A döntőbe 15-en jutottak, ahol a legjobb hat versenyzőt oklevéllel és könyvutalvánnyal díjazták. A barcsi diákok szépen helytálltak, Gőbölös Kristóf (10. g) a 4. helyezést érte el, Kővári Sára (10. g) és Tárnoki András (9. g) pedig a megosztott ötödik helyen végzett, míg Kőhegyi Nikoletta (10. g), Rapkai Réka és Arató Aliz (8. g) emléklappal térhetett haza. Felkészítő tanáraik Kissné Vránics Katalin és Kövi Anita tanárnők voltak.