25. alkalommal díjazta Barcs város legeredményesebb sportolóit. Az átadóünnepségen az elmúlt év utánpótláskorú versenyzőinek kilétére is fényt derült, amelyen a Dráva Völgye Középiskola 14 tanulója is kapott elismerést.
A két karate kiválóság, Balassa Laura és Gulyás Csaba a „Legeredményesebb Diák Sportolónak” járó díjat vehette át. A „Legaktívabb Diák Sportoló” címet Horváth Lara érdemelte ki, aki duatlon, kerékpár és úszás sportágban is Diákolimpia országos döntőbe jutott, amelyen öt dobogós helyezést is elért. A barcsiak „Közönség” díját a judo-s, Tárnoki András nyerte el. Az év utánpótlás csapatának járó elismerést pedig a Satelit SE ifjúsági fiú kézilabdázói zsebelték be, az együttesben tíz DVK-s tanulói is van, név szerint Kálmán Tamás, Kis Máté, Kiss Adrián, Kovács Zalán, Sebeszta Richárd, Szentgyörgyi Balázs, Szöböllődi János Barnabás, Tóth Bence, Varga Zsombor és Villányi Roland.
Gratulálunk, és további sikeres versenyzést kívánunk!