A Kaposvári Szakképzési Centrum tagintézményeinél a diákok és a pedagógusok közös munkáját több országos siker is jelzi.
Encenplenner Tamás, a Lamping József Műszaki Szakgimnázium és Szakközépiskola szobafestő-mázoló és tapétázó szakos tanulója például éppen a szakmák Európa Bajnokságának is nevezett, EuroSkills verseny országos döntőjére készül. Az előselejtezőből hatodikként jutott tovább a verseny fináléjába. Az Eötvös Loránd Műszaki Szakgimnázium diákjai pedig a digitális laborban is fejlesztheti tudásukat. Czampó Dávid, okostükör munkáját mutatta be a Kapos Televízió stábjának. A Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnázium és Szakközépiskolában Mihajlovits Róbert mestercukrász segíti a fiatalokat. A képzett pedagógusok a tehetséggondozás minden területén segítik a diákokat a Kaposvári Szakképzési Centrum intézményeiben. Weimann Gáborné főigazgató elmondta, a pedagógusok nagy gondot fordítanak a diákok motivációs szint emelésére és önbizalmuk növelésére, megerősítésére. A tehetséggondozói programokon keresztül pedig kiscsoportos vagy egyéni fejlesztésekben vehetnek részt. A tehetséges tanulók mellett a tanulási zavarral küzdőkre is kiemelt figyelmet fordítanak, sokak fejlesztésére gyógypedagógusok is felügyelnek.
Forrás, fotó: KaposTV