A január végi nyílt nap után, február 11-én újra közös gondolkodásra hívta a pályaválasztás előtt álló fiatalokat a Lamping József Műszaki Szakgimnázium. A nyolcadikos diákok február 19-ig adhatták be a középiskolai jelentkezési lapjaikat, minden lehetőséget szeretettek volna megragadni, hogy szakmák tanulására csábítsák a tanulókat, ezért választották a rendezvény megtartására ezt az időpontot.
Az Építőipari az ősztől több alkalommal tartott már hasonló rendezvényt, ilyen volt például az Európai Szakképzési Hét vagy a Pályaválasztási Fórum, valamint több városi és vidéki általános iskolában szerveztek interaktív szakmai gyakorlati bemutatókat. A mostani nyílt napon is az érdeklődő általános iskolás diákok megismerkedhettek az intézményben folyó építőipari, faipari, épületgépészeti és a szépészeti szakmai képzésekkel. Az iskola tanműhelyei és szaktantermei nyitott ajtókkal várták a tanulókat és szüleiket. A legnagyobb érdeklődés a kozmetikus technikus képzés iránt volt, hiszen ez a szakma a 2020/2021-es tanévben indul először érettségi vizsgát adó szakmai képzésként.