Példaértékű összefogást hozott a távoktatás

Példaértékű összefogást hozott a távoktatás

Egyéb | KSZC.HU | 2020-március-24 |

Ezekben a napokban zajlik a Digitális Témahét, amelyen – nem feltétlenül a tervezett formában – valamennyi iskola szinte 100%-os részvételére számítunk. A helyzet szülte kényszer miatt minden tanuló (sokszor velük együtt a szüleik is), valamint minden oktató intenzíven és folyamatosan fejleszti digitális kompetenciáit. A Kaposvári Szakképzési Centrum tíz iskolájának 4812 tanulója – köztük a felnőttoktatásban résztvevők is – kizárólag digitális eszközön, tartalmakon, alkalmazásokon keresztül sajátítja el a tanév hátralévő tananyagait.

A 475 oktató olyan feladatokat készít a tanulók számára, amelyben a gyerekek felismerhetik és ki is használhatják az IKT nyújtotta lehetőségeket, a kreativitást és innovációt igénylő feladatok, problémák megoldásában - mondta el Weimann Gáborné főigazgató.

Különösen nagy feladat a szakmai gyakorlati képzés megoldása, hiszen személyes jelenlét nélkül, projektfeladatokon és digitális oktatóanyagokon keresztül kell a tanulóknak elsajátítani a szakmák rejtelmeit.

Nagyon komoly erőfeszítéseket tesznek az oktatók, hiszen a legtöbbjüknek nem állt rendelkezésére a digitális munkarendhez rendszerezett, személyes megjelenés nélkül is teljes lefedettséget biztosító tananyag. Ez az időszak előtérbe hozza az együttműködés, a közös tartalomkészítés fontosságát minden területen.

Nagy kihívás az érettségi és szakmai vizsgákra való felkészülés és felkészítés folyamatának a befejezése is: a Kaposvári Szakképzési Centrum iskoláiban 791 fő jelentkezett érettségi vizsgára és 1059 fő szeretne szakmai vizsgát tenni. Szerencsére a folyamat végén járunk, a legtöbb esetben ismétlések, gyakorlások, rendszerezések várnak a végzősökre. Oktatóink mindent megtesznek annak érdekében, hogy a tanulók számára minden lehetséges módon biztosítsák a felkészüléshez elengedhetetlen anyagokat. Ehhez nagyon sok segítséget is kaptunk minden, az oktatásban bármilyen formában érintett szervezett részéről. A Kaposvári Szakképzési Centrum a honlapján létrehozott egy olyan aloldalt, ahol ezeket az ajánlásokat, szakmai anyagokat rendszerezetten helyeztük el, mindenki számára hozzáférhetően.

Köszönjük mindenkinek – tanulóknak, szülőknek, szakmai partnereknek, oktatási szervezeteknek, oktatóinknak – az odaadó, áldozatos munkát és a türelmet, kitartást, amellyel ebben az új, mindenki számára ismeretlen helyzetben dolgozik, segíti a tanulókat abban, hogy hiányérzet nélkül fejezhessék be ezt a tanévet, készülhessenek jövőbeli életükre!



Sajtómegjelenések a témában: Digitális oktatás a nagyatádi középiskolákban




Legutóbbi bejegyzések

Miniszteri elismerést kaptak a Kaposvári Szakképzési Centrum munkatársai

Miniszteri elismerést kap...

Eötvösös siker a Gépipari Klaszter pályázatán

Eötvösös siker a Gépipari...

Elismerő okleveleket vehettek át a KSZC munkatársai

Elismerő okleveleket vehe...

Főigazgatói köszöntő

Főigazgatói köszöntő...

Magyar Arany Érdemkeresztet kapott a Kaposvári Szakképzési Centrum kancellárja

Magyar Arany Érdemkereszt...

Magyar Ezüst Érdemkeresztet kapott az Ady oktatója

Magyar Ezüst Érdemkereszt...


Kaposvári Szakképzési Centrum
Küldjön nekünk üzenetet!
Név:
E-mail:
Üzenet:
Biztonsági kód (9 + 7) :