Jelentős személetváltásra van szükség a környezetvédelem és a környezetgazdálkodás területén – hangsúlyozta Malgay Viktor erdőmérnök, a Dráva Völgye Technikum és Gimnázium szakmai igazgatóhelyettese a barcsi televíziónak.
A szakember szerint az 1800-1900-as évektől óriási változások mentek végbe a hazai természeti területeinkben és értékeinkben, ilyen volt például, amikor Középrigócon is megjelentek, aztán végül elszaporodtak az inváziós növény- és állatfajok. Malgay Viktor súlyos problémának látja az erőltetett erdősítést, mint mondja, a fák nagy mennyiségű vizet használnak fel, ami csökkenti az átáramló víz mennyiségét, ez pedig vízhiányhoz vezet. Példaként említette a Barcsi-ősborókás vidékén mára kiszáradt Tíva – tavat. Úgy véli, tévúton járunk akkor is, amikor pillanatnyi érdekek mentén a túlzott mértékű vegyszeres védekezéshez nyúlunk, ugyanis a helytelen megoldás képes megbosszulni magát. A szakember ezért a tudatosságra és a mértékletességre hívta fel mindenki figyelmét. Malgay Viktor beszélt arról is, hogy a középrigóci meteorológiai állomáson volt olyan áprilisi nap, amikor eddig példátlan - a mongol sivataggal majdhogynem megegyező - légköri szárazságot regisztráltak, ekkor a minimum relatív páratartalom 12,5% volt, az optimális 60% helyett. A szakember nem zárja ki, hogy ez is közrejátszhatott abban, hogy Magyarország viszonylag könnyen megúszta a koronavírus járvány első hullámát.
A Híd Televízió interjúja az alábbi linkre kattintva tekinthető meg: