Négy iskola tanulói, köztük a Noszlopy és az Eötvös csapata is bejutott a „KIV-AGY?” októberi döntőjébe. A középiskolásoknak meghirdetett Kaposvári Innovációs Versenyre olyan ötleteket várnak, amelyek akár meglévő cégek, vállalkozások érdeklődését is felkelthetik. A Noszlopy Gáspár Közgazdasági Technikum tanulói a vakok és gyengénlátók mindennapjait egy robottal segítenék, míg az Eötvös Loránd Műszaki Technikum diákjai egy adatbázissal támogatott digitális lázmérőn dolgoznak. A fiatalokat szorítja az idő elképzelésük megvalósításban, de bizakodók.
Az akadálymentesítés kérdését kötöttük össze azzal, ami minket a leginkább érdekel, azaz a robotikával – meséli Teveli Róbert , a Noszlopys diákok felkészítő tanára. A Közgaz Ászok olyan robotot terveznek látássérülteknek, amely fény- és hanghatásokkal támogatná őket a tájékozódásban, figyelmeztetne a nem várt akadályokra. Érdekesség, hogy a robot alapját egy LEGO MINDSTORMS EV3 készlet adja – tette hozzá lelkesen az informatika tanár. Mint mondja: weblapok sokasága van már akadálymentesítve, ezt gondolták tovább. A Közgaz Ászok csapatát Borondics Richárd, Kovács Gilbert és Kuti Norbert tanulók alkotják. Elárulták, a programozás során nem várt akadályba ütköztek, de remélik, hamar kikerülnek a hálózat csapdájából és élőben is bemutathatják a robot működését a verseny döntőjében.
Nincs hiány izgalomból a Gépész- Elektro csapatánál sem. Az Eötvös Loránd Műszaki Technikum fiataljait a járványhelyzet ihlette meg, ugyanis a koronavírus fertőzés is elsősorban lázzal, száraz köhögéssel és légszomj érzésével jár. A magas láz igen rossz közérzetet, fejfájást, szapora szívdobogást, és esetenként szapora légvételt okoz. Szabó Sándor mentortanár két diákjával - Szabó Mártonnal és Polgár Barnabással -, egy adatbázissal támogatott digitális lázmérő ötletével nyűgözné le a négytagú zsűrit. Lázmérés után az adatok azonnal bekerülnének egy rendszerbe, amelyekből statisztikai elemzés is készíthető, segítve ezzel az orvost a pontosabb diagnózis felállításában. Szabó Sándor azt mondja, pár tesztelést már elvégeztek, de van még teendő bőven.
A nyertes csapatok több százezer forintos jutalomban részesülhetnek, amelyet tanulmányútra vagy akár fejlesztésre is fordíthatnak.