Újabb kadétokat avattak az Eötvösben

Újabb kadétokat avattak az Eötvösben

Büszkeségeink | KSZC.HU | 2020-szeptember-17 |

Harminchárom elsőéves honvéd kadét tett fogadalmat szerdán az Eötvös Loránd Műszaki Technikumban. A képzés tavaly indult el Kaposváron és úgy tűnik, a lányok körében is egyre vonzóbb a katonai pálya, hiszen ebben az évfolyamban már 13-an kezdték meg tanulmányaikat. A kadétavató ünnepségen Szita Károly Kaposvár MJV polgármestere hangsúlyozta, hogy a haza védelmére mindenkor készen kell állni, míg Weimann Gáborné a Kaposvári Szakképzési Centrum főigazgatója támogatásáról biztosította az ifjú kadétokat.

Magyarország ezeréves történelme során azért tudott erős és büszke ország maradni, mert mindig többségben voltak a nemzetüket szerető, egyenes és erős jellemű polgárok. Volt, hogy ésszel és hittel, volt, hogy karddal vagy puskával, de meg kellett óvni Magyarországot – kezdte ünnepi beszédét Szita Károly. Kaposvár polgármestere kiemelte, hogy most a katonáinknak a legfontosabb feladata a haza és a benne élő magyarok védelme. Mert ellenség és veszély ma is van. Szita Károly szerint a kadétok olyan életpályát választottak, amihez fontos az elhivatottság, a fegyelmezettség és az odaadás - ezek nélkül ez is csak egy újabb szakma lenne a sok közül.

A városvezető után biztató szavakkal bátorította a diákokat Weimann Gáborné, a Kaposvári Szakképzési Centrum főigazgatója. Higgyétek el, jó helyen vagytok, minden segítséget meg fogtok kapni tanulmányaitok sikeres elvégzéséhez. Viselkedésetekkel, megjelenésetekkel, szorgalmatokkal és elhivatottságotokkal most már nem csak saját magatokat és az iskolát képviselitek, hanem a várost, a Magyar Honvédséget és az egész hazánkat.

Kaposvár katonaváros, erre mindig is büszkék voltunk. Célunk, hogy tenni akaró, tudásában és fizikai képességeiben is felkészült, számos hasznos és korszerű ismerettel rendelkező egészséges fiatalt neveljünk - vette át a szót Takács Szilvia, az Eötvös Loránd Műszaki Technikum igazgatója.

A rendezvényt Nevelős László alezredes, a MH Hadkiegészítő és Felkészítő Parancsnokság Kiképző Alegységek kaposvári Előkészítő részlegének vezetője zárta, aki a továbbtanulási lehetőségeket ismertette az ifjú kadétokkal; egyrészről felvételt nyerhetnek a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre, amely elvégzése után tisztként szolgálhatnak. Jelentkezhetnek a MH Altiszti Akadémia „Acélkocka” képzésre, amelynek sikeres elvégzésekor altiszti rendfokozatban létesíthetnek szolgálatot vagy érettségi után közvetlenül szerződéses katonának is állhatnak.

„Fogadom, hogy a Kaposvári Szakképzési Centrum Eötvös Loránd Műszaki Technikum és Kollégium tanulójaként hazám és iskolám értékrendjét, szabályait megtartom, ahhoz méltó életet élek. Tudásomat folyamatosan bővítem, erőnlétemet fejlesztem. Országunk és iskolám hagyományainak ápolásában, aktívan részt veszek. Szüleimet, tanáraimat, diáktársaimat megbecsülöm és tisztelem. Iskolai és honvédelmi feladataimat szorgalommal, becsületes munkával végzem. Ígérem, hogy fogadalmam megtartom, az abban foglaltaknak megfelelően igyekszem iskolám jó hírnevét öregbíteni.”


Fotók: Lang Róbert – Somogyi Hírlap



Harminchárom honvéd kadét tett fogadalmat Kaposváron | KaposvárMost

Letették az esküt | Kapos TV

Hazánk védelmében és a biztos megélhetésért esküt tettek a kadétok | Somogyi Hírlap




Legutóbbi bejegyzések

Miniszteri elismerést kaptak a Kaposvári Szakképzési Centrum munkatársai

Miniszteri elismerést kap...

Eötvösös siker a Gépipari Klaszter pályázatán

Eötvösös siker a Gépipari...

Elismerő okleveleket vehettek át a KSZC munkatársai

Elismerő okleveleket vehe...

Főigazgatói köszöntő

Főigazgatói köszöntő...

Magyar Arany Érdemkeresztet kapott a Kaposvári Szakképzési Centrum kancellárja

Magyar Arany Érdemkereszt...

Magyar Ezüst Érdemkeresztet kapott az Ady oktatója

Magyar Ezüst Érdemkereszt...


Kaposvári Szakképzési Centrum
Küldjön nekünk üzenetet!
Név:
E-mail:
Üzenet:
Biztonsági kód (2 + 3) :