Remekül helytálltak a kaposvári kadétok a pákozdi Országos ifjúsági honvédelmi járőrversenyen. 44 középiskolás csapat mérte össze erejét a Katonai Emlékpark és a Velencei hegység festői környezetében. A fiataloknak egy 6–8 kilométeres pályán, részben jelölt terepen katonai jellegű fizikai és szellemi feladatokat kellett időre végrehajtaniuk.
A négyfős csapatokra várt mátrix futás, kézigránát célba dobás, kenuzás a Velencei-tavon, íjászkodás, célba lövés, egészségügyi szituációs gyakorlat, valamint egy akadálypálya leküzdése. A versenyzők a feladatok állomásait csak a helyszínen kapott térkép segítségével közelíthették meg. Az Eötvös Loránd Műszaki Technikum és Kollégium 10. évfolyamos diákjai végül az előkelő 15. helyen végeztek, és bár Kulcsár József csapata dobogós helyezést most nem ért el, mégis felejthetetlen élményekkel és hasznos tudással gazdagodhattak a fiatalok.