A Kaposvári Szakképzési Centrum együttműködési megállapodást kötött az Óbudai Egyetemmel a technikusi életpálya mérnöki életpályával való összekapcsolása érdekében.
A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Szita Károly, Kaposvár Megyei Jogú Város polgármestere köszöntötte a megjelenteket és emelte ki az együttműködés jelentőségét a város újraiparosítása, az oktatás színvonalnak emelése szempontjából.
Prof. Dr. Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektora hangsúlyozta, hogy a villamosmérnök képzés indítása nagyban hozzájárul a térség gazdaságának élénkítéséhez és egyben a szellemi tőke erősítéséhez is.
Weimann Gáborné, a Kaposvári Szakképzési Centrum főigazgatója az együttműködés részleteit ismertette. Elmondta, hogy az új szakképzési törvény által is támogatva, az okleveles technikus képzés kialakítása során olyan közös tananyagtartalmak kidolgozására nyílik lehetőség, amelyek biztosítják tanulók számára a gördülékeny átmenetet a középiskola és az egyetem között. Az egyetemi tananyaggal jól összehangolt, már a technikumban megszerzett tudás elismerésre, beszámításra kerülhet a felsőfokú tanulmányokban, amely megkönnyítheti és akár le is rövidítheti az egyetemi képzés idejét. Fontos cél az is, hogy a középiskolai duális képzőhely gyakorlati helyként működjön tovább a hallgatók egyetemi évei alatt is.
A Kaposvári Szakképzési Centrum az együttműködés során vállalja azt, hogy az Óbudai Egyetem villamosmérnök-képzésének előszobájaként funkcionálva, oktatóival biztosítja a kidolgozott tananyag magas szintű átadását az elektronikai technikus tanulóinak, cserébe pedig az Egyetem szakmai támogatást nyújt a munka során, rendszeresen ellenőrzi az oktatás színvonalát, lehetőséget biztosít a diákoknak az Egyetem pályaorientációs, szakmai ismeretterjesztő és továbbképzési programjaiban történő részvételre.
Ha ma valaki az elektronikai technikus, majd a villamosmérnök képzést választja, az a jövő mellett teszi le a voksát; hiszen egy olyan modern, az Ipar 4.0, a Szakképzés 4.0, vagy akár Magyarország Mesterséges Intelligencia Stratégiájának megfelelő, minden igényt kielégítő duális képzést kap, az első pillanattól ösztöndíjjal támogatva, amellyel mind technikusként, mind mérnökként biztosan megállja a helyét a munka világában, és megelégedett, nyugodt életet biztosíthat magának.
A Kaposvári Szakképzési Centrumhoz öt városban tizenegy intézmény tartozik, közel ötezer tanulóval. Mivel a műszaki képzéseken kívül a tanulók számos más szakmában is sikeresek, nem titkolt cél, hogy minél több ilyen együttműködés jöhessen létre a jövőben, minél több tanuló számára nyíljon meg ez a kiemelkedő lehetőség.
Az együttműködési megállapodás aláírása után az Óbudai Egyetem pályaorientációs tájékoztatója hangzott el.
Fotók: Vörös Roland | Kaposvári SZC Eötvös Loránd Műszaki Technikum és Kollégium
Sajtómegjelenések:
Összekapcsolódik a technikusi és a mérnöki életpálya | Kapos.hu
Hatszemközt | Kapos TV
Tovább erősödhet régiónk szellemi tőkéje | kaposvarmost.hu