Szimulátoron tanulnak hegeszteni a barcsi diákok

Szimulátoron tanulnak hegeszteni a barcsi diákok

Képzéseink | KSZC.HU | 2020-október-29 |

Szimulátor segíti a diákokat a hegesztés fortélyainak elsajátításában a Barcsi Szakképző Iskolában. A mozgáskoordináció kialakítását és fejlesztését eddig a tradicionális képzés folyamán hosszú gyakorlóórák alatt tudták megtanulni – kisebb-nagyobb sikerrel – a hegesztőműhelyekben. A szimulátor alkalmazásával ez az idő lerövidül. A 7 millió forint értékű berendezés a Kaposvári Szakképzési Centrum támogatásával került az intézmény eszközparkjába.

Gáspár László szakoktató lépésről-lépésre magyarázza a diákoknak a berendezés működésével és használatával kapcsolatos tudnivalókat. A hegesztés indulásának pillanatában a monitoron megjelennek a munkafolyamat paraméterei; a pisztoly és a munkadarab távolsága, az azok által bezárt szög, a sebesség – minden leolvasható a nyilak segítségével és korrigálható. Sőt, az elektródákat is lehet cserélni. Ez az első olyan virtuális technológiát alkalmazó interaktív eszköz a szakmunkásképzésben, amely a hegesztéshez szükséges érző-mozgató képességeket tökéletesen tanítja a tanulóknak.

Maga a gép, valamint a diák által kezelt felület roppant egyszerű. Az eszköz az internetre köthető, így a szolgáltató szerverről le lehet tölteni az éppen aktuális szoftverfrissítéseket, amik a gép élettartama alatt teljesen ingyenesek. A cél, hogy, akik használják ezeket a berendezéseket, fejlődhessenek általuk. Éppen ezért többféle hegesztést tudnak szimulátorral gyakorolni, illetve a feladatok nehézségi foka is állítható. A tanulók által végrehajtott munkákat elmenti a rendszer, sőt még arról is ad egy visszajelzést, hogy a kivitelezett hegesztés hány százaléka volt megfelelő. Ennek köszönhetően az oktató is bármikor ellenőrizheti a diákjait, valamint olyan gyakorló feladatokat adhat számára a továbbiakban, amelyekkel az addig vétett hibát ki tudja javítani.

Csonka Zoltán igazgató szerint egy olyan eszközzel bővült az iskola oktatási eszközeinek tárháza, amely minden kétséget kizáróan hasznos lesz a tanórákon és a pályaorientáció terén is, hiszen az érdeklődő azonnal képet kap róla milyen érzéke van hozzá.

A virtuális világ nem idegen a fiatalok számára, hiszen otthon is gyakran játszanak különböző számítógépes programokkal. Ennek ellenére első alkalommal még biztos kihívást jelent a hegesztő-szimulátor kezelése, és kell majd némi idő, hogy megszokják a használatát.

Forrás, fotó: BarcsMédia









Legutóbbi bejegyzések

Miniszteri elismerést kaptak a Kaposvári Szakképzési Centrum munkatársai

Miniszteri elismerést kap...

Eötvösös siker a Gépipari Klaszter pályázatán

Eötvösös siker a Gépipari...

Elismerő okleveleket vehettek át a KSZC munkatársai

Elismerő okleveleket vehe...

Főigazgatói köszöntő

Főigazgatói köszöntő...

Magyar Arany Érdemkeresztet kapott a Kaposvári Szakképzési Centrum kancellárja

Magyar Arany Érdemkereszt...

Magyar Ezüst Érdemkeresztet kapott az Ady oktatója

Magyar Ezüst Érdemkereszt...


Kaposvári Szakképzési Centrum
Küldjön nekünk üzenetet!
Név:
E-mail:
Üzenet:
Biztonsági kód (7 + 0) :