30 napig ingyenes lesz a helyhez kötött internet-szolgáltatás azoknak a középiskolás diákoknak illetve távoktató tanároknak, akik online oktatásban vesznek részt – jelentette be közösségi oldalán a miniszterelnök. Orbán Viktor már alá is írta az erről szóló kormányrendeletet.
Az ingyenes internetre jogosult Telekom-ügyfelek a cég honlapján, a Flip-ügyfelek a Flip honlapján jelezhetik igényüket a 30 napos ingyenes internet-szolgáltatásra november 18. és 27. között – hívta fel a figyelmet szombati közleményében a Magyar Telekom.
Az igénylésnél Telekom ügyfél esetén a számla bal felső részében található MT ügyfél-azonosítóra és folyószámlaszámra, Flip ügyfél esetén a számla jobb felső részében található ügyfél-azonosítóra és folyószámlaszámra, valamint az oktatási jogviszonyt bizonyító oktatási azonosítóra lesz szükség.
A 30 nap díjmentesség az ügyfelek decemberben kézhez kapott számláján jelenik meg. A kedvezményt az integrált csomagot használó ügyfelek is igénybe tudják venni, mert a számlán az 5 százalékos áfa-tartalommal bíró internetszolgáltatás eleve külön tételként jelenik meg – jelezte a Magyar Telekom.
A Vodafone Magyarország főoldalán egyelőre annyi olvasható, a decemberben kibocsátott számlákban a jogosultaknak egyhavi internet-hozzáférési díjat jóváírnak. Az érintettek igényüket ugyancsak a cég honlapján jelezhetik, további részleteket később közölnek.