Kihirdették a Digitális KaranTények videópályázat győztesét.
A versenyre 3 fős középiskolás csapatok nevezhettek és egy kisfilmben kellett minél ötletesebben bemutatniuk hogyan érintette őket a karantén, miként alakultak át a vásárlási, pénzügyi szokásaik, a családi, kommunikációs életük, illetve az online oktatás. Egy előzsűrizést követően 8 videót bocsátottak a szervezők közönségszavazásra, majd utána az oktatókból és újságírókból álló szakmai zsűri is értékelte a munkákat. Nézték az események logikai felépítését, az animációk használatát valamint a kivitelezést és végül teljes egyetértésben megszületett a végeredmény. Eszerint a Vírusgazdák, azaz az Eötvös Kollégium tanulóinak munkáját találták a legjobbnak, a második helyezést Kurucz Martin csapata érdemelte ki, továbbá felállhattak még a dobogóra a Nagyatádi Ady Endre Gimnázium 11AH osztályos diákjai is. A legtöbb kedvelést a Táncsics Mihály Gimnázium 10/F csapata kapta, így a közönségdíjasok a VírusQkacok lettek. A díjátadó ünnepségre a járványügyi veszélyhelyzet miatt később kerül sor. A győztes csapat tagjai egy-egy notebookkal gazdagodnak.
1. helyezett - "Vírusgazdák"
A csapat tagjai:
Györkös Bence (KSZC Eötvös Loránd Műszaki Technikum 11/K)
Kóródi Dorina (KSZC Eötvös Loránd Műszaki Technikum 12/D)
Györkös Bálint (KSZC Noszlopy Gáspár Közgazdasági Technikum 9/C)