Öt szakmai érettségi vizsgatárgyból nyolc végzős diák is továbbjutott az Ágazati és ágazaton kívüli szakmai érettségi vizsgatárgyak versenyének II. fordulójába, az írásbeli döntőbe. Babai Klaudia, a Noszlopy Gáspár Közgazdasági Technikum tanulója, legjobb eredménnyel az első, míg Schütz Dorina a 6. helyen szerepel az irodai ügyviteli ismeretek rangsorában. A Kaposvári Szakképzési Centrum iskoláit összesen 74 diák képviselte az Innovációs és Technológiai Minisztérium megmérettetésének elődöntőjében.
A Noszlopytól továbbjutó még Szlotta Levente, aki informatikából jeleskedett, Szitás Benjamin valamint Varga Réka pedig közúti és légi közlekedési, szállítmányozási és logisztikai ismeretek tantárgyból bizonyíthatnak. Szépen teljesített automatikai- és elektronikai ismeretekből Horváth Áhim, az Eötvös Loránd Műszaki Technikum diákja, míg a Nagyatádi Ady Endre Technikum és Gimnáziumtól egészségügyi területen, Béres Barbara került be a legjobbak közé. A Dráva Völgye Technikum és Gimnáziumtól Egyed Zoltán szintén informatikából igyekszik tudása legjavát nyújtani.
Az elődöntő interaktív módon került lebonyolításra, a diákok iskolájukban egy időkorlátos internetes felületre való belépést követően oldották meg a feladatokat, amelyek az emelt szintű érettséginek feleltek meg. A járványügyi helyzet miatt a március 17-re tervezett írásbeli döntőt egyelőre elhalasztották. A fináléba jutott diákok jelentős többletpontokat szerezhetnek a felsőoktatási felvételinél.
A továbbjutott tanulóknak és a felkészítő oktatóknak gratulálunk, és sok sikert kívánunk a következő megmérettetéshez!
KSZC-s diákok a legjobbak között | KaposvárMost
A fotó illusztráció!