A 30. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen középiskolás tanulók mérhették össze tudásukat a műszaki tudományok, a természettudomány, a környezetvédelem, az informatikai, valamint a matematika területén. A jelentkezők egyénileg, illetve kétfős csapatban nyújthatták be pályázataikat. Nevezni az előbb említett diszciplínák területét érintő innovatív alkotással, találmánnyal, valamint kutató-, fejlesztő-, illetve tudományos munka tervével lehetett. Az értékelésnél a zsűri az ötlet eredetiségét, tudományos értékét, jövőbeni hasznosíthatóságát, valamint a diákok kreativitását vette figyelembe. A legjobb pályaművek 2021. szeptember 24-én Budapesten is bemutatásra kerülnek a Kutatók Éjszakája rendezvényen.
A tudományos megmérettetés két fordulóból épült fel. Az első fordulóban a kidolgozandó feladat tervezetét kellett elkészíteni, majd benyújtani. A második fordulóban a zsűri által kiválasztott pályaművek folytathatták a versenyt. Ebben a részben már az innovatív ötlet megvalósítását részletesen kidolgozó pályázatot kellett benyújtani, majd a forduló és egyben a verseny zárásaként egy prezentáció formájában kellett ismertetni a pályaműben foglalt innovációkat.
Iskoláink közül a Kaposvári SZC Eötvös Loránd Műszaki Technikum és Kollégium vett részt két pályázattal. A csapatot Draskovics Dániel és Takács Gergő Attila 5/13. C osztályos diákok alkották, akik egy, a testhőmérséklet mérésére szolgáló eszközt készítettek. A szerkezet az adatok eltárolására is alkalmas, így lehetővé teszi az információk későbbiekben való elemzését, értékelését, továbbá belépés számlálóként is funkcionál. Rajtuk kívül Vogronics Máté nyújtott be pályázatot. Az 5/13. A osztályos tanuló az Eötvös Komornyik – röviden EKO – névre keresztelt interaktív oktató eszközzel vett részt a versenyen. A produktum az audiovizuális tartalmak megjelenítésén túl mozgásra is képes, sőt az esetlegesen útjába kerülő akadályok kikerülése sem jelent számára problémát. A készítő tervei között szerepel az eszköz fejlesztése egy érintőképernyős panel beszerelésével. A versenyen résztvevő gépészes tanulókat Szabó Sándor elektrotechnika-elektronika szakoktató készítette fel.
A pályamunkák alapján a bírálóbizottság az Eötvöst a legjobban szereplő iskolák közzé sorolta, így az intézmény egymillió forinttal lett gazdagabb.
A Kaposvári Szakképzési Centrum gratulál a szép eredményhez mind a diákoknak, mind felkészítő tanáruknak!