Az idei tanévtől új képzés indult a Kaposvári SZC Lamping József Technikum és Szakképző Iskola falai közt. Immár a természettudományi és a műszaki ismeretekre épülő Vízügyi technikusi képzést is választhatják a Kaposváron szakmát tanulni vágyó fiatalok.
Az újonnan induló képzést támogatva a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság és a Kaposvári Szakképzési Centrum között létrejött egy együttműködési megállapodás, melyet október 29-én, az iskola nyílt napjának egyik kiemelt programjaként írt alá Bencs Zoltán, a DDVIZIG igazgatója, illetve Centrumunk képviseletében Weimann Gáborné főigazgató és Csiba Ágota kancellár.
Az esemény legfontosabb vendégei maguk a 9. évfolyamos vízügyes diákok voltak. Bencs Zoltán Igazgató Úr biztosította a tanulókat arról, hogy a vízügyi ágazat és a Vízügyi Igazgatóság is számít a jövőben munkájukra, illetve már a duális képzés során is lehetőségük nyílik megismerni a szakma szépségeit.
Az iskolában zajló pályaorientációs program egyik fontos célkitűzése volt, hogy az érdeklődők minél szélesebb köre megismerje a Vízügyi technikusi képzést, melyhez a DDVIZIG is hozzájárult tájékoztató kiadványaival, illetve egy a munkavégzés során használatos terepjáró quad bemutatásával – mely kétségtelenül hatalmas sikert aratott a fiatalok körében.