2021. december 7-én a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Kara és a Kaposvári Szakképzési Centrum együttműködési megállapodást kötött. Az ünnepélyes aláírásra a bajai felsőoktatási intézmény nyílt napján került sor.
A Kaposvári Szakképzési Centrum legújabb képzéseinek egyike a Kaposvári SZC Lamping József Technikum és Szakképző Iskolában elindult vízügyi technikusi képzés. A múlt hónapban dr. Bíró Tibor dékán úr ellátogatott iskolánkba, ahol előadásán keresztül a Vízügyi technikus tanulók megismerkedhettek a szakma érdekességeivel és az NKE nyújtotta továbbtanulási lehetőségekkel. Ekkor elkezdődtek a tervezett együttműködéssel kapcsolatos első egyeztetések. Ennek a közös útnak a következő lépcsőfokához érkezett el a két intézmény a tegnapi nappal.
A gyümölcsöző és hosszú távú közös munka érdekében a most aláírt együttműködési megállapodás olyan jövőbeni terveket is magában foglal, mint a pályaorientációs tevékenységek összehangolása. A vízgazdálkodással kapcsolatos középfokú és felsőfokú képzések népszerűsítése érdekében az intézmények részt vesznek egymás szakmai programjain, rendezvényein – így a jelen nyílt napra is ellátogattak Vízügyi technikus tanulóink is. Mindezek mellett, a Technikumban tanuló diákok tanszék-, labor- és szaktantárgyi óralátogatásokon vehetnek részt, illetve több napos közös szakmai gyakorlatok szervezésére is lehetőség nyílik.
Fontos feladat a közös tananyagfejlesztés, ezzel is segítve a felsőoktatási irányba orientálódó technikumi diákokat. A Kaposvári SZC jövőbeni tervei közt szerepel az okleveles technikusi képzés elindítása, melynek érdekében nélkülözhetetlen a képzési tematika és a tananyagok sikeres összehangolása.
A fentiekben foglalt közös célok érdekében szoros együttműködés vette kezdetét. Az aláírást megelőzően a dr. Bíró Tibor dékán, illetve Weimann Gáborné főigazgató és Csiba Ágota kancellár is örömét fejezte ki az együttműködés létrejötte miatt, illetve szóban is megerősítésre kerültek a jövőbeni feladatok és célok – mellyel biztosítani tudjuk a vízügyi szakemberek új generációjának sikeres képzését.