A Kaposvári SZC Rudnay Gyula Szakképző Iskola és Kollégium 2004 óta minden évben regionális matematikaversenyt szervez. A verseny célja többrétű: a 8. osztályos gyerekeknek lehetősége van megismerni iskolánkat, továbbá megtanulnak csoportban dolgozni. A feladatok ráébresztik a diákokat, hogy a matematika, a logika mennyi területen alkalmazható.
A megmérettetésen 3 fős csapatok vettek részt, 2 kategóriában - 8-9. évfolyamosok, illetve 10-11. évfolyamosok. A verseny két részből áll, az elsőben egy 25 feladatból álló tesztet kell megoldani, majd a második részben a mindennapi életből vett, időszerű problémák és különböző logikai feladatok megoldásával bizonyíthatják rátermettségüket, matematikai tudásukat.
Idén a szokásosnál kicsit kevesebb csapat nevezett, ám a résztvevők számára így is hasznos és élménydús időtöltést jelentett a délelőtt. A verseny ideje alatt a csapatokat kísérő kollégák szakmai eszmecserét folytattak - a program remek lehetőséget nyújt a hasonló intézmények közti személyes és szakmai kapcsolattartásra is.
Az elmúlt évekhez képest változást jelentett, hogy a versenynek a Művelődési Központ adott otthont.
13. osztályos közszolgálati ügyintéző szakon tanuló diákjaink segítettek a termek berendezésében, a vendégek fogadásában, a feladatlapok kiosztásában, beszedésében.
A következő eredmények születtek:
A nyerteseknek sok szeretettel gratulálunk!