A Kaposvár-Somogy Megyei Tehetségsegítő Tanács Egyesület és a Kaposvári SZC Eötvös Loránd Műszaki Technikum és Kollégium közös szervezésében 2022. március 10-én, immáron negyedik alkalommal kerül kiírásra a Vásárolj okosan! című projektverseny – melyre 2 fős középiskolás csapatok jelentkezését várják!
A szervezők célja, hogy felhívják a fiatalok figyelmét a tudatos vásárlás és a fenntarthatóság fontosságára. Az idei évben az egészséges életmód (táplálkozás) témakörére fókuszálnak.
A pályázó csapatoknak a pályázati felhívásban megadott témakörök szerint elvégzett kutatómunka eredményeit röviden összefoglalva, maximum 10 diából álló prezentációként kell benyújtani. A pályaművek beküldési határideje 2022. február 28.
A legsikeresebb pályamunkákat a második kör keretében (2022. március 10-én) személyesen is bemutatják a jelentkező diákok – a fordulók mindegyikét szakértő zsűri bírálja el, melynek tagjai a tanárok mellett sikeres vállalkozók lesznek.
Érdemes pályázni, hiszen a iskolai forduló minden résztvevője kisebb ajándékkal gazdagodik, illetve az I., II. és III. helyezettjei pedig nagyobb ajándékcsomagot vehetnek majd át.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS