2022. május 21-én, Barcson került megrendezésre a Somogy Megyei Vadásznap. A több mint 25 éves múltra visszatekintő rendezvény lebonyolításában intézményünk, a Kaposvári SZC Dráva Völgye Technikum és Gimnázium oktatói és tanulói oroszlánrészt vállaltak.
A programot Neszményi Zsolt, a Somogy Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottjának köszöntő beszéde nyitotta, majd Pongrácz Péter az Országos Magyar Vadászkamara Somogy Megyei Területi Szervezetének elnöke és Horváthné Madarász Zsuzsanna a Kaposvári SZC Dráva Völgye Technikum és Gimnázium igazgatója üdvözölte a rendezvény résztvevőit. A vadásznapon sor került 24 ifjú vadász fogadalomtételére, több kitüntetés átadására, illetve Hubertus misét is tartottak. A szervezők a protokolláris elemek mellett számos szórakoztató programmal is várták a természet és a vadászat iránt érdeklődőket. Nagy népszerűséggel bírt a trófeakiállítás, a főzőverseny, a lövészverseny, a jótékonysági sütivásár és természetesen a kiállítók standjai, valamint portékáik is komoly érdeklődésre számíthattak.
Az esemény sajtómegjelenései:
Barcson találkoztak a megye vadászai | Kaposvár Most.hu
Színvonalas programokkal, remek hangulatban telt a Somogy Megyei Vadásznap | Barcsi Hírek.hu
A képek forrása: Kaposvár Most.hu