A Kaposvári SZC Lamping József Technikum és Szakképző iskola 1986-ban az 512. számú Szakmunkásképző iskolából vált ki, majd kezdte meg működését önálló intézményként. Az "Építő" névre hallgató iskola 35 éve biztosít színvonalas szakmai képzést és gondoskodik a helyi szakemberek utánpótlásáról.
Az Európai Szakképzési hét keretében, 2022.05.21-én megtartott jubileumi ünnepségen és szakmai napon részt vett dr. Pintér Rómeó alpolgármester, Gelencsér Attila országgyűlési képviselő, a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamarából Mayer Judit szakképzési vezető, stratégiai koordinátor, míg a Kaposvári Szakképzési Centrumot Csiba Ágota kancellár és Weimann Gáborné főigazgató képviselték. A rendezvényen természetesen Ponikfor Zoltán alapító és címzetes igazgató is részt vett, aki 23 éven keresztül irányította az intézményt. A megnyitó- és köszöntőbeszédeket követően Agócs Attila igazgató egy rendhagyó „építős” időutazásra invitálta a megjelenteket, bemutatva azt a hatalmas fejlődést, amelyen az iskola az elmúlt évtizedekben keresztül ment. A szakmai program keretében Bárdosi Lilla Lamping diplomadíjas építész nagy sikerrel mutatta be diplomamunkáját.