Az intézmény hagyományainak megfelelően idén is megrendezésre került a 9. évfolyamos honvéd kadét és rendészeti technikus tanulók számára a pályorientációs közösségépítő tábor 2022. 08.24.-26.között. Ez jó alkalom volt az ismerkedésre egymással, és a várossal is. A három nap színes és változatos programjai lehetőséget biztosítottak a tanulók számára, hogy bepillantást nyerhessenek leendő szakmájuk rejtelmeibe.
Első nap a diákok egymással, az iskolával és a kollégiummal ismerkedtek, valamint alaki foglalkozás került levezetésre számukra. Második nap látogatást tettek a rendőr-főkapitányságon, illetve Fonyódon a katonai hagyományőrzőknél is. A harmadik napon a táborok zárásaként változatos vetélkedőn versenyeztek a rendész és kadét csapatok. A diákok szellemi totók mellett ügyességi feladatokban is összemérhették képességeiket.
Ezúton is szeretnénk megköszönni a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság és a 44. Adorján József Területvédelmi Zászlóalj munkatársainak az anyagi támogatást és a programok szervezését, lebonyolítását!
https://www.sonline.hu/helyi-kozelet/2022/08/futottak-es-lottek-a-jovo-rendorei-katonai
https://kapos.hu/hirek/kis_szines/2022-08-30/rendesz_es_kadet_tanulok_csaptak_ossze_a_gepeszben.html