Október 25-én, partnereivel ünnepelte a Kaposvári SZC Eötvös Loránd Műszaki Technikum és Kollégium az intézmény 60. születésnapját. Az évforduló rendezvénysorozatának részeként került megszervezésre a gála. A műsorban a diákok színvonalas ének-, és tánc előadásokkal emelték az est hangulatát, valamint az iskola történetét vetítésen elevenítették fel, megemlékezve a gazdag múltról, az elődökről, igazgatókról, eseményekről, jeles diákokról. A vendégek közül köszöntőt mondott Borhi Zsombor Kaposvár Megyei Jogú Város alpolgármestere és Weimann Gáborné a Kaposvári Szakképzési Centrum főigazgatója. Takács Szilvia, az intézmény igazgatója beszédében kiemelte, hogy a térségben több nemzedék tagjai kerültek az iskolában olyan szakmai tudás birtokába, amellyel sikeressé válhattak. A jelenlévő partnerszervezetek vezetői közül is többen a „Gépész” tanulói voltak. Hangsúlyozta a partnerszervezetek jelentőségét is a képzésben, megköszönte eddigi munkájukat, kérte a további együttműködést.
A születésnapi torta felvágása után az estet ünnepi fényfestéssel zárták.