2022. december 02-án a 9., 10. és 11. évfolyamos rendésztanulók tettek ünnepélyes keretek között fogadalmat a Kaposvári SZC Eötvös Loránd Műszaki Technikum és Kollégium aulájában.
Kaposvár nevében Borhi Zsombor alpolgármester köszöntötte a diákokat. Takács Szilvia intézményvezető beszédében kiemelte az oktatás jelentőségét, hiszen az intézmény ezzel a képzési formával a Rendőrség utánpótlásának folyamatos biztosítását tudja segíteni. A rendésznövendékek ezt követően ünnepélyes fogadalomtételükkel fogadták meg, hogy „a rendet és fegyelmet minden törvényes eszközzel fenntartom". A fiatalok elkötelezettségét Molnár Gábor dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány köszönte meg.
Az ünnepélyes fogadalomtételen részt vett Borhi Zsombor Kaposvár Megyei Jogú Város alpolgármestere, Rácz György tűzoltó ezredes, a BM Közszolgálat-Fejlesztési és Stratégiai Főosztály Oktatásigazgatási Osztáy vezetője, Peternel Péter rendőr alezredes, a Kaposvári Rendőrkapitányság kapitányságvezetője, Csiba Ágota, a Kaposvári Szakképzési Centrum kancellárja és Weimann Gáborné, a Kaposvári Szakképzési Centrum főigazgatója.
Minden képzésben résztvevőnek jó eredményeket, valamint sok sikert és erőt kívánunk!